A melatonin nevű hormon agyunk egy igen eldugott zugában a tobozmirigyben termelődik. Keveset hallunk róla ,
de intenzív kutatások folynak bizonyí- tott és lehetséges hatásait illetően .
Az az a bizonyos molekula,amiről be- szélgetni fogunk , kémiai nevén :
N-acetyl-5-methoxytryptamine,
a tryptophan nevű aminosavból képződik, a tobozmirigy hormon termelése fény hatására bekövetkező idegi impulzusok hatására gátlódik, sötétben pedig megindul a fokozott hormon képződés. Biológiai óránk a köztiagy (ismertebb nevén a hypotha lamus)un.nucleus suprachiasmati- cusában helyezkedik el, ennek a magnak a működését modulálja a melatonin és befolyásolja ezáltal alvás -ébrenlét ciklusainkat . Így kapta a kicsit baljósan hangzó "sötétség hormonja"nevet .
Nevével ellentétben , olyan anyaggal van dolgunk , mely az utóbbi évek Miss Reménysugarává nőtte ki magát.
1917ben McCord and Allen figyelte
meg , hogy a tobozmirigy kivonata szerepet játszik a békák és hüllők testszinének változásában . Aaron B. Lerner és munkatársai a Yale egyetemen kezdték tanulmányozni melatonint és hatásait emberen, ők izolálták a hor- mont és ők nevezték el melatoninnak 1958-ban . A hetvenes években Lynch mutatta ki , hogy a melatonin szint ingadozása követi a napi ritmust . 1993-ban mutatták ki erőteljes anti- oxidáns hatását és ekkortól indult az a nagy kutatássorozat , mely a hormont számos betegség gyógyításának üdvös- kéjévé tette . Sajnos a lentebb felsorolt
csodálatos hatások ma még inkább csak rágcsálókon igazoltak , de a humán kutatások is biztatóak számos, ma még gyógyíthatatlan betegségben .
Melyek is ezek a hatások és mely betegségekben lehetnek terápiás konzekvenciái ?
- Legátfogóbban
tanulmányozott hatása az
alvás ébrenlét ciklusok szinkronizálása bizonyíthatóan
emberben is enyhe elaltató hatással bír, emiatt néhány milligrammos adagban
fiziológiás altatóként alkalmazható. Az alvás ébrenlét ciklusok szabályozása
igen hasznos lehet tartósan nappali és éjszakai műszakban váltva dolgozók alvás- zavarainak megszüntetésében. Emellett bizonyítottan hatékony az un.Jet-lag jelenség (több idözónán keresztüli
repülőutak) okozta szinkronizációs és alvászavarok leküzdésében. Az Egye- sült
Államokban teljesen kialakult és bevált szedési sémák állnak rendel- kezésre,
aszerint, hogy az időbeni utunkat előre vagy visszafelé tesz- szük-e meg.
A kép a biológiai óra működése során bekövetkező élettani változásokat mutatja.
-
- 2)A melatonin részt vesz egyéb agy- területek ideg- ingerület átvitelének
szabályozásában, úgy tűnik az elő- zetes eredmények alapján, hogy haté- kony lehet bizonyos
hangulati zavarok (depresszió,bifázisos hangulati beteg- ség, psychosis maniaco -depressiva) és feledékenységgel járó állapotok (pl.az Alzheimer kór) kezelésében.
-
- 3:
A melatonin csökkenti az agyalapi mirigy elülső lebenyében a két nemi működést
szabályozó hormon, az FSH
- (folliculus
stimuláló hormon) és az LH
- (luteinizáló
hormon ) elválasztását, ezáltal a gonadális működéseket és a libidót is csökkenti. Adása fogamzás- gátlóként
is szóba került, ez a gondo- lat szerintem jelenleg is előremutató, bár ez ügyben előrelépés nem történt. A 90-es évektől ismert
a hormon erőteljes antioxidáns effektusa, mely által kikerülhetők lennének azok a degeneratív
folyamatok,melyek a hagyományos szerkezetű antikonci- pienseknél
előfordulhatnak. Gondolok itt
az orális anticoncipiensek nem tel- jesen tisztázott mellékhatásaira cukor- betegségben,
magas vérnyomásban. IAz új típusú fogamzásgátló bevezeté- sét indokolná az a tény is, hogy az ösztrogének oki szerepe számos
daganatos megbetegedés kialakulá- sában felmerül.Antioxidáns és meta-
- bolikus hatásainál fogva ezen mellék- hatásokat nagy valószínüséggel kikerülné, más kérdés
azonban, hogy miután a libidót jelentősen csökkenti és hypothermiát is okoz,
magyarán csökkenti a testhőmérsékletet, ki akar ilyen állapotban szexelni és kinek van így szüksége fogamzásgátló szedésére ?:)
- A jövőt természetesen nem látjuk előre, de reméljük lesznek
olyan szintetikus melatonin analógok, melyek ezeket a hátrányokat kiküszö- bölik. Leszögezném
jelenleg fogam- zásgátlóként nem használatos, nem szeretnék emiatt keresztapa
lenni
- ;).
-
- 4
: A melatonin egyéb sejt tipusokban is termelődik, ilyenek a nyiroksejtek
magyar nevükön a lymphociták me- lyekben immunstimuláns hatást fejt ki az un.
lymphokinek nyirokszöveti hor- monok termelésének fokozásán ke-
- resztül. A
melatoninnal biztató kísér- letek folynak vírusos és bakteriális in- fekciók,
fertőzések leküzdésében perspektívikusan a HIV által okozott AIDS elleni
küzdelemben is lehet szerepe.
- A
hormon termelődése különböző epitheliális sejtekben (nyálkahártyákat, bőrt fedő
hámsejtek ) is kimutatható.
-
- 5: Említettem már igen erőteljes anti- oxidáns, tehát a biológiai égés során felszabaduló
oxydok, peroxydok, szuperoxidok hatástalanításában betöltött szerepét. Nagy hatású scavanger (gyökfogó) molekula. (Elég egy pillantást vetnünk a
manapság oly divatos növényi antioxidánsok az un. flavonoidok kémiai
szerkezetére valamint a melatoninéra és a szerkezeti hasonlóság azonnal
nyílvánvaló.)
-
- Ennek az antioxidáns hatásnak szere- pet
tulajdonítunk a DNS molkula és a sejt lipoid membránjainak védelmében, ezen
hatások szerepet játszhatnak a szervezet öregedési folyamatainak
lelassításában, állatkísérletes adatok alapján jótékony hatású lehet Parkin- son
kórban, myocardiális infarktus és stroke betegség kapcsán létrejövő
szövetkárosodás mérséklésében.
-
- 6:
A melatoninnak főleg emlő tumo- rokban gátló hatása van, melynek fel- mérésével
egy jelenleg is folyó közel ezer
fős stúdium foglalkozik:
- Mills E, Wu P, Seely D,4; Guyatt G, E; Wu, P;
- Seely, D;
Guyatt, G (2005).
- "Melatonin
in the treatment of cancer: a systematic review of randomized controlled trials
and meta-analysis".
- Journal of pineal research 39 (4):
360.
-
-
-
- 7:
Jó hír hölgyeim a melatonin fogyaszt !
- A
hormon ugyanis szerepet játszik a sejtek érésében és differenciálódásá- ban. A zsírsejt
az un. elő zsírsejtből képződik. A differenciálódás során kétféle zsírsejt
keletkezhet: 1/barna zsírsejt (angolul BAT brown adipose tissue), 2/a hagyományos mindenki által ismert fehér
zsírsejt (angolul WAT white adipose tissue).
- A
melatonin a barna zsírszövet képző- désének irányába tolja el a folyamatot. Ebből
a zsírok és az energia mobili- zációja sokkal gyorsabb, mint a fehér
zsírszövetből. Magyarán ha kalória bőség van a felesleges energia min- denképpen
átalakul zsírrá, de nem mindegy, hogy ez barna zsírszövet vagy fehér zsírszövet
formájában raktározódik. Kérdezzék meg ez ügyben Micimackót, benne ugyanis
szinte kizárólag csak barna zsírszövet (BAT) található :) Ez kell ugyanis a téli álom és a hosszú- hosszú jeges tél átvészeléséhez. Jézusom itt
az ideje, hogy feltegyek Korfuról egy képet, hogy átmelegedjenek egy kicsit , majd reklamáljanak, ha elfelejteném :)
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
- 8:A
melatonin kifejezett fájdalom- csillapító és gyulladásgátló hatással is
rendelkezik. Ide vonatkozóan már ez évi közlemények állnak rendelkezésre, főleg
olyan országokból ahol erre rendelkezésre áll a megfelelő mennyiségű pénz. Gondolom
kitalálták
- már mely országról van szó, igen Kína. :)
-
- 9:
visszatérve a melatonin sejt diffe-
- renciálódásra gyakorolt effektusára amikor a középső
csíralemez dif- ferenciálódik, melyből a zsírszövet, a csontok és még számos
szervünk szövete keletkezik, a melatonin
képes az elősejtekből a zsírszövet képző- désének rovására a csontképzést
fokozni, melynek igen nagy jelen- tősége lehet a csontritkulás kezelé- sében és
tényleg nagyon friss adatok alapján az izületi protézisek beépü- lésének és
megszilárdulásának elő- segítésében.
- A
melatonin adásának azért mellék- hatásai is vannak, túlzottan nagy ada- gú szedése
az agresszivitást fokozza és miután immunstimuláns mole- kuláról van szó az un
autoimmun betegségeket súlyosbíthatja.
- A
melatonin napi adagja 0,5mg/nap körül mozog, mellékhatásokra főleg 3 mg felett
lehet számítani.
- Kedves
olvasóim remélem sikerült egy olyan hormon iránt felkeltenem a fi- gyelmüket mely a jövőben beteljesíti azon vágyainkat,
amikről beszéltem és rám már nem is lesz szükség, nyu- godtan visszamehetek a
párbajtőr terembe :).
- Azért még hallanak rólam :)!
- Viszlát :)
-
-
-
Jó éjt és szép hétvégét !
Kommentáld!